Kőrösi Zoltán a Szerelmes évek – Gyávaság c. könyvének megjelenése alkalmából mondta: „Ebben a regényben a saját generációm választásait, determinációit akartam megmutatni. Azt, hogy mit jelentett, jelenthetett a boldogulás, mi volt az, amit erről nekünk tanítottak és tudni engedtek. Mit jelentett a beolvadás, a hallgatás, a megalkuvás, vagy éppen az ellenszegülés, visszabeszélés, lázadás. Mit örökölhettünk ebből és kitől. Ne tagadjuk el: ebben az országban, a mi országunkban generációk éltek úgy, hogy valójában csak túlélni akartak. Nem tanulták meg, mit jelent boldognak lenni. Ez egy rettenetes örökség, amivel el kell számolnunk. Ez a regény a gyerekkorom idejéről, a hetvenes évekről, a létező szocializmusról akar beszélni. Arról a történelem nélküli, szürke gomolygásról, amiben akkor gabalyodtunk. Végül rendhagyó családregényként három generáció történetét írtam meg, mintegy száz év regényét. Beszélni pedig a boldogság lehetőségéről akartam.” Vajon le lehet-e írni a hetvenes éveket? Vajon meg lehet-e írni a történetek nélküli, létező szocializmus történeteit? Efféle kérdésekre keresi a választ a rendhagyó, nyugtalanító családregény, melyben három generáció sorsa olvad össze nagyszabású, példázatos történetté. A regény kísérletet tesz a történet nélküli hetvenes évek megjelenítésére, magyarázatot keres a boldogulásnak és túlélésnek hitt életutakra, miközben azt kutatja, hogy miként simulhattak az egyéni gyávaságok és bátorságok, szerelmek és magányok a történelmi fordulatok sokaságába. Ez a családregény – amely sok szempontból Kőrösi Zoltán nagy sikerű könyve, a Milyen egy női mell? című regény folytatásának is tekinthető – három generáció sorsát, közel száz év magyar történetét kíséri végig. Középpontjában a létező szocializmus évtizedei állnak: a túlélés, beolvadás, boldogság és megalkuvás kérdései.
Szerelmes évek – 9.

A Kaneta Produkció Kft. minőségi hangjátékok gyártásával és forgalmazásával foglalkozik.
Legújabb podcastok
- Temetés este tízkor 2020-10-26
- Az év karmestere 2020-10-26
- Üzemzavar 2020-10-26
- Radio Free Moscow 2020-10-26