Szívlekvár

Kőrösi Zoltán

„Figyelj, elmesélek neked egy életet”– Magyar Sándor a kisunokájának, a családban immár az ötödik Magyar Sándornak meséli el saját életének és felmenőinek történetét. De nem is
egy életet, hanem mindazokat a sorsváltozatokat, amelyek a huszadik századi Magyarországon oly jellemző életutak lehettek.

„Figyelj, elmesélek neked egy életet”– Magyar Sándor a kisunokájának, a családban immár az ötödik Magyar Sándornak meséli el saját életének és felmenőinek történetét. De nem is
egy életet, hanem mindazokat a sorsváltozatokat, amelyek a huszadik századi Magyarországon oly jellemző életutak lehettek. Így aztán az egyik történetben a nagyapa édesapja nem tér vissza a munkaszolgálatból. Egy másik történet szerint úgy is lehetett volna, hogy a nagyapa édesapja fia születésére szerencsésen hazaérkezik az 1943-as doni áttörés előtt, hogy aztán a családjával Dániába menekülvén egy katonai vonatszerelvény vagonajtaja zúzza halálra. Vagy akár az is megeshetett volna, hogy a nagyapa családját, az Őrségben gazdálkodó Magyarékat 1950-ben kitelepítik a Hortobágyra.
„Nincsen egyetlen emlék, mint ahogy nincsen egyetlen igazság sem, emlékek és igazságok vannak, összekuszálódva és kibogozhatatlanul, egymás mellett, vagy akár egymást nem is ismerve, úgy futnak ezek az utak, mint a repedések a szikladarabon, ha lecsap rá a kőtörő kalapács”.
A valós események és a személyes elbeszélés alapján megírt történetfolyam öt generációról mesél. Van itt szerelem, és háború, éhezés, ország és családépítés és Szibéria. A sok mesétől a történet kezdetekor még aprócska kisfiú a regény végére már 240 centisre nő meg. A szavak hatalma meglepően nagy: a történetek gyógyítanak. A valós események és a személyes elbeszélés alapján megírt történetfolyam öt generációról mesél. Van itt szerelem, és háború, éhezés, ország és családépítés és Szibéria. A sok mesétől a történet kezdetekor még aprócska kisfiú a regény végére már 240 centisre nő meg. A szavak hatalma meglepően nagy: a történetek gyógyítanak. A Szívlekvár meséje két szálon fut. Egy, a Magyar Sándorék több generációt magába foglaló története, és egy, az oroszországi történet, mely Luda központi alakja köré épített mese. A tízszer huszonöt perces adaptáció középpontjában is Luda sorsa áll, amit keretbe foglal Magyar Sándorka növekedésének története, a Papa meséjének hatására. A szinte az egész huszadik századon átvonuló kelet-európai történet nagyvonalúan vázolja fel azt a kort, mely szerelmeken és csalódásokon keresztül felnőtté tett bennünket, hogy éretten tudjunk szembenézni a kor következményeként kialakult mai világunk konfliktusaival.

rendező: Csizmadia Tibor
író: Kőrösi Zoltán
szövegkönyv: Perczel Enikő
dramaturg: Perczel Enikő
szerkesztő: Csizmadia Tibor
zenei szerkesztő: Hortobágyi László
további alkotók: Borbélyné Szupper Edit – Gyártásvezető

szereplők:
Láng-Vranik Annamária – Kislány
Mészáros Béla – Kihallgatótiszt 2., Leonard,
Görög László – Kihallgatótiszt 1., tanár, Magyar 2., Károly
Mészáros Máté – Berija, Oleg, Tibor
Kaszás Gergő – Apuska
Bozó Andrea – Luda
Takács Kati – Dása, Jancsi felesége
Egri Kati – Anya, Nagyanya, Loli
Fekete Györgyi – Doktornő, Tamara
Ágoston Péter – Sándorka, Magyar 3.
Újvári Zoltán – Apa, Vendég (Magyar 1.)
Reviczky Gábor – Papa
Epres Attila – Szmeckoj, Fekete Öltönyös, Igazgató

narrátor: Epres Attila
hangmérnök: Drobek Attila

Részek

Szívlekvár – 1.

„Figyelj, elmesélek neked egy életet”– Magyar Sándor a kisunokájának, a családban immár az ötödik Magyar Sándornak meséli el saját életének és felmenőinek történetét. De nem isegy életet, hanem mindazokat...

Szívlekvár – 2.

Szívlekvár – 3.

Szívlekvár – 4.

Szívlekvár – 5.

Szívlekvár – 6.

Szívlekvár – 7.

Szívlekvár – 8.

Szívlekvár – 9.